A faesztergályos

Bemutatkozás

Az ember életét sokszor a véletlenek alakítják.

Pozsgai István vagyok Kókán élek, szabadidőmben faesztergálással foglalkozom. Tanult alap szakmám a fémforgácsoló, de volt lehetőségem tanulni és így gépészmérnök a végzettségem.

A fát mindig szerettem, de a fával sokáig nem szerettem dolgozni. Ez akkor változott meg amikor véletlennek köszönhetően méheszkedéssel foglalkoztam, a kaptárak javítása, gyártása során megszerettem a fával való foglalkozást.

2010-ben kezdtem hozzá a saját építésű faesztergám kivitelezéséhez, melynek alapja egy megörökölt félig elkészült faeszterga volt. A saját építésű gépek egyik sajátossága, hogy használat során jön rá az ember arra, hogy mit kellett volna másként csinálni rajta, így egy sor fejlesztés átalakítás után kialakult a gépem mai kinézete.

El lehet mondani, hogy a faesztergálás a faszobrászat egyik ága, mely elismerése hazánkban még várat magára. Jó volna átformálni azt a képet faesztergálásról ami csak a hordócsap, székláb, bútorláb készítésére korlátozta ezt a mesterséget, pedig önálló művészeti ágként is megállja a helyét. Készülnek művészi dísztárgyak, különböző esztergálási technikákkal, melyről első ránézésre nem lehet megmondani készítés módját. A fa egy csodálatosan szép anyag faesztergálás során előkerülnek a fa belső, rejtett szépségei. Sajnos a faesztergálás sok más kézműves foglalkozáshoz hasonlóan kezd eltűnni, még vannak az országban olyan szakemberek akik a tudást át tudják adni, de számuk egyre kevesebb.

Hobbi faesztergálás oldal szervezésében több falunapon, helyi rendezvényen vettem részt bemutató esztergálás keretén belül. Rendezvényeken való megjelenésünk célja, hogy közvetlenül a készítés közben szeretnénk megismertetni a faesztergálást és a faesztergált tárgyak szépségét. A vállalkozó kedvű gyerekeknek, felnőtteknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy kipróbálhatják milyen érzés a fát megmunkálni, egy-egy egyszerűbb tárgy (pörgettyű, kispohár) elkészítésével, melyet emlékül megkapnak.

Pozsgai István ferdetengelyes faesztergálás közben

Specialitásom a több tengelyes esztergálás, valamint a műgyanta és a fa házasításával készült tárgyak.

Fa szerelmesei Alföldi Szabad Szalon

Munkáimat a Hobbi Faesztergálás szárnyai alatt Üllőn és Örkényben kiállították.

Oldal térkép | Pozsgai István © 2014 | All Rights Reserved