A faesztergályos

Pánd

VI. Pándi Meggyfesztivál és falunap 2015.07.11


A Tápiósági a III Rétesfesztiválon akadt a kezembe a Pándi Meggyfesztivál szórólapja. Felvettem a kapcsolatot a főszervezővel, aki jelen esetben a polgármester volt rövid telefonbeszélgetésünk alkalmával közölte, hogy szívesen látnak minket a rendezvényükön.

A megbeszélt időtől egy kicsit később érkeztem meg a találkozóra Szalai Csaba,Túri Alfréd és Vági Tibor már az első bemelegítésen túlestek. A kijelölt helyünk egy fasor előtt volt, a fák árnyékát délután kezdtük el érezni, egész délelőtt szemből sütött ránk a nap. A sátrakat gyorsan felállítottuk, majd a gépek és a kiállítandó darabok kerültek sorra. Frédi rövid felderítő útról visszatérve elújságolta, hogy olyan szem –szájnak ingere terülj – terülj asztalt látott, amelyhez hivatalosak voltunk, így reggeli időé lett a főszerep.

Délelőtt inkább a főzőversenyé volt a főszerep ennek is köszönhető, hogy az érdeklődés egy - két személyt leszámítva gyér volt. A délutáni programok szinte az egész falut megmozgatták és a színpad előtti terület megtelt emberrel, így az érdeklődők száma is jelentősen megemelkedett. Több olyan látogatónk volt, aki kezébe vette az esztergályos vésőt és volt aki komolyan érdeklődött a mesterség iránt.

Egy élményekben és ugratásokban gazdag nap volt.

A képeket Vági Tibort, Túri Alfréd és Pozsgai István készítették.

Oldal térkép | Pozsgai István © 2014 | All Rights Reserved